Forgalmirend - változás Békéscsabán

2019. 10. 18., p - 13:44
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendezvény miatt változik a forgalmi rend a Gyulai út Thurzó utca és Bajza utca közötti szakaszán. A közlekedőket táblák és forgalmasabb időszakokban rendőrök segítik.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Megyei Igazgatósága 2019. október 21-én, 10 órától rendezvény miatt forgalmirend-változást léptetett életbe Békéscsabán, a Gyulai út Thurzó utca és Bajza utca közötti szakaszán. A megváltozott forgalmi rend 2019. október 29-én, éjfélig lesz érvényben.

A Gyulai úton, a Dobozi út és a Thurzó utca kereszteződésétől 30 km/órás sebességkorlátozásra kell számítani.  Az Alkotmány utcától Gyula irányába egy forgalmi sáv lesz járható, ezen a szakaszon 20 km/ órás sebességkorlátozás lesz érvényben. 

A Gyula felől érkezők Békéscsaba belvárosát a Bajza utcán közelíthetik meg. A Gyula felől személygépkocsival érkezők a Körte sor – Lencsési út – Corvin utca útvonalon is el tudják kerülni az érintett útszakaszt. A Gyulai úton a Békéscsaba belvárosa felől (a Kossuth tér irányából) érkezőket a Dobozi útra terelik.

A forgalmat az érintett csomópontokban ideiglenesen kihelyezett jelzőtáblák segítik. A rendezvény ideje alatt, különösen 2019. október 26-án, szombaton várhatóan erősen megnövekszik a forgalom a Gyulai úton, így a közlekedőket rendőrök is segítik majd. Figyeljék a kihelyezett táblákat és a rendőrök jelzéseit! A Békéscsabai Rendőrkapitányság köszöni a közlekedők türelmét, együttműködését!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.