Forgalomkorlátozás Újbudán

2021. 04. 09., p - 11:16
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Járványügyi intézkedések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2021. április 9. és május 31. között Budapest XI. kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

 

Tilos megállni!

2021. április 9-én 12 órától

2021. május 31-én 24 óráig a Budapest XI.,

a Tétényi úton, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház előtt 20 méter hosszan.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!


Hírfolyam

 

A Kapuvári Hagyományőrzőknél jártunk

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.

 

Összehangolt akció Hajdúhadházon

Célkeresztben volt körözött személyek elfogása, kábítószer-bűncselekmények felderítése és közlekedési szabálysértők kiszűrése a forgalomból.

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.