Hétvégi forgalomkorlátozás Kecskeméten

2021. 08. 26., cs - 10:50
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A városban a rendezvényre látogatók miatt megnövekedhet a menetidő, illetve torlódás is kialakulhat.

Kép: https://repulonap2021.hu/

 

2021. augusztus 28-án és 29-én Kecskeméten rendezik meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót.

Felhívjuk a városban élők, illetve az idelátogatók figyelmét, hogy a hétvégén megnövekedhet a menetidő, illetve torlódás is kialakulhat.

A parkolás a rendezvény kijelölt pakolóiban lehetséges. A parkolóknál rendőrök segítik a közlekedést. A 445-ös utat, illetve a Békéscsabai út 445-ös és 44-es főút közötti szakaszát szombaton és vasárnap előreláthatólag 6 óra 30 perctől 19 óráig lezárják az egyenruhások a személyforgalom elől.

A városból a rendezvényre látogatók a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. által biztosított ideiglenes menetrend szerinti, térítésmentesen igénybe vehető autóbuszjáratokkal is eljuthatnak a helyszínre.

Az eseménnyel kapcsolatos további információk:

https://repulonap2021.hu/

1

 


Hírfolyam

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.