Varsával akartak halászni
A vízirendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a Hejőkürt külterületén, jogosulatlanul halászó jogsértőket.
A vízirendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a Hejőkürt külterületén, jogosulatlanul halászó jogsértőket.
A mezőkövesdi rendőrök elfogták azt a férfit, aki a Napfürdő utcában egy fiúnak elvette a sapkáját.
Késsel hadonászott az utcán a hajmáskéri lakos.
Feladta magát az a két férfi, akit a Pest megyei rablási detektívek egy 13,5 évvel ezelőtti ékszerbolt rablás tetteseiként azonosítottak. Szökésben voltak, de inkább önként jelentkeztek. Harmadik társukat már korábban elfogták.
A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
Elfogták a debreceni rendőrök azt a férfit, aki betört egy józsai kisboltba.
A hajdú-bihari nyomozók több, szerteágazó kábítószer-kereskedő hálózatot is felszámoltak. A nyomozás véget ért.
A pásztói rendőrök elfogták az 59 éves nőt, aki egy ott felejtett táskát lopott az élelmiszerboltból.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai átkutatták a terjesztéssel gyanúsított férfi lakását, mely során a nagyobb összegű készpénz mellett a drog kiadagolásához használt tárgyak is előkerültek.
A szabolcsi nyomozók felkérésére a TEK munkatársai fogták el a gyanúsítottakat.
Border information
1/2 hr
1 hr
1 hr
1/2 hr
2 hr
1 hr
1 hr
1 hr
1/2 hr
1 hr
1 hr
2 hr
1 hr
1 hr
1 hr
2 hr
1 hr
1 hr
1 hr
1 hr
1 hr
1 hr
4 hr
1/4 hr
1/4 hr
1/2 hr