A veszprémi rendőrök elfogták a garázda férfit

2022. 07. 01., p - 12:08
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Késsel hadonászott az utcán a hajmáskéri lakos.

Telefonon kért rendőri segítséget egy nő 2022. június 30-án 19 óra 30 perckor, mivel egy férfi Hajmáskéren agresszíven viselkedett, üvöltözött, és az utcán egy késsel hadonászott.
A bejelentő elmondta, hogy az általuk ismeretlen személy az este folyamán minden előzmény és ok nélkül tettleg bántalmazta a baráti társaságban tartózkodó fiát, amelyért kérdőre akarták vonni.
A garázda férfi a hozzá kérdést intézővel szemben támadólag lépett fel, erőszakos magatartást tanusított, és a zsebéből elővett késsel hadonászni kezdett.
A rövid időn belül helyszínre érkező járőrök a férfit felszólították, hogy tegye le a nála lévő eszközt, majd miután megbilincselték, a Veszprémi Rendőrkapitányságra előállították. 

A 26 éves hajmáskéri lakost a rendőrök felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd büntetőeljárást indítottak ellene. A fiatal fiúnak nem keletkezett olyan sérülése, mely miatt orvosi ellátás vált volna szükségessé.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.