Több súlyos bűncselekményt is elkövetett a férfi, a rendőrök eljárást indítottak ellene

2022. 07. 01., p - 10:59
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Személyi szabadság megsértése bűntett, kényszerítés bűntett, valamint zaklatás vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás a Pápai Rendőrkapitányságon egy 39 éves helyi lakos ellen. A férfi 2021. november 12-én délután kulcsra zárta volt barátnője lakásának ajtaját azért, hogy megakadályozza a nő távozását, majd amikor a sértett az ajtó felé ment, ellökte őt. Ugyanekkor az elkövető fenyegetéssel megszerezte a nő telefonját, és a képernyőzár feloldókulcsát követelte tőle. A sértett azonban ezt megtagadta, ekkor a férfi dühében arcon ütötte őt, megrúgta és a falhoz szorította. A férfi másnap délután a bántalmazott nő egyik rokonát is megfenyegette azzal, hogy felgyújtja a lakását. A nyomozók megállapították továbbá azt is, hogy a gyanúsítottat a Pápai Járásbíróság és a Pápai Rendőrkapitányság is eltiltotta a járművezetéstől, ennek ellenére 2021. november 13-án volán mögé ült.

A Pápai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.