Farádon is várták a jelentkezőket

2017. 02. 24., p - 07:30
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A toborzók Farádon szólították meg a határvadász-képzés iránt érdeklődőket.

A Csornai Rendőrkapitányság és a megyei rendőr-főkapitányság toborzói 2017. február 23-án délelőtt Farádon várták a rendőri hivatás iránt érdeklődőket. Az önkormányzat épületében megjelent toborzók az odalátogató fiatalok körében népszerűsítették a határvadász munkát. A rendőrök saját élményeikkel gazdagítva adtak tájékoztatást munkájukról, kiemelve a jelentkezéshez alapvetően szükséges egészségügyi, pszichikai és fizikai feltételeket.

A gondolkodókat szóróanyagokkal, míg a komolyabb érdeklődőket jelentkezési lapokkal látták el a helyszínen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.