Egy órán belül elfogták őket

2015. 10. 18., v - 05:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Újpesten fogták el a két gyanúsítottat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya nyomozást folytat K. Károly 41 éves gödi, valamint T. Zoltán 43 éves budapesti lakossal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2015. október 14-én 21 óra 50 perc körüli időben egy Budapest XII., Kékgolyó utcán parkoló személygépkocsihoz odament, annak vezető oldali ajtaját erőszakkal kinyitotta, majd T. Zoltán beszállt és elhajtott. Társa, K. Károly visszaszállt saját autójába és követte őt.

A rendőrök a két gépjárművet a Budapest IV., Káposztásmegyeri úton megállították, a vezetőket elfogták, előállították, majd gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket.

K. Károly fóti, míg T. Zoltán újpesti lakásában és garázsában a rendőrök házkutatást tartottak, ahol több különböző autó alkatrészeit találták meg és foglalták le.

A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.