Elfogott parfümtolvajok

2014. 11. 07., p - 12:59
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök két szlovák állampolgárt, akik egy miskolci drogériából az erre a célra speciálisan kialakított táskájukkal nagy értékű parfümöket akartak ellopni.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás vétség és annak kísérlete miatt indított büntetőeljárást S. Erik 27 éves és R. Róbert 29 éves szlovák állampolgárokkal szemben.

A nyomozás kiinduló adatai szerint az akkor még ismeretlen tettesek 2014. október 29-én Miskolc egyik drogériájából különféle, szépségápolási és pipere termékeket tulajdonítottak el, csaknem 115.000,- forint értékben.

 

Ezt követően 2014. november 6-án 16 óra körüli időben a későbbi gyanúsítottak ismét megjelentek a fenti üzletben, ahonnan csaknem 200.000,- forint értékben parfümöt kíséreltek meg ellopni, azonban a cég biztonsági őrének beavatkozása meghiúsította tervüket. A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei a helyszínen elfogták a tolvajokat, akiktől az eljárás során lefoglalták a lopásokhoz használt speciálisan preparált táskát is.

 

A nyomozók a tetten ért tolvajokat előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, akik a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését elismerték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.