Előzetesbe került a rabló

2015. 08. 27., cs - 07:52
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte az 51 éves gyanúsítottat.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. Attila 51 éves gödöllői lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. augusztus 24-én 10 óra 30 perc körüli időben egy gödöllői üzlet előterében lévő polcról leemelte a sértett táskáit, miközben a 81 éves férfi a boltban vásárolt. A sértett észlelte a bűncselekmény elkövetését és az 51 éves férfi után ment, hogy visszakérje a két szatyrot. Ekkor a gyanúsított – az eltulajdonított tárgyak megtartása céljából - az üzlet előtt többször bokán rúgta a sértettet, majd amikor a bácsi el tudta venni tőle az egyik szatyrot, akkor a vállánál megütötte az idős férfit.

A sértett a helyszínre hívta a hozzátartozóját, aki a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta T. Attilát. A helyi férfit a gödöllői rendőrök elfogták és előállították.

Az 51 éves férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2015. augusztus 26-án előzetes letartóztatásba helyezte a T. Attilát. Ellene a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!