Előzetesben

2016. 06. 23., cs - 15:39
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel három kilogramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le a vasi nyomozók.

Új pszichoaktív anyagot terjesztő hálózatot számoltak fel egy összehangolt akció keretében a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai. A 23 éves és a 24 éves szombathelyi, valamint a 27 éves toronyi férfit Szombathelyen, csomagátvétel során fülelték le. A küldeményben, majd a házkutatások alkalmával összesen közel három kilogramm új pszichoaktív anyagot találtak és foglaltak le munkatársaink.

 

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint nemcsak a megyeszékhelyen, hanem egész Vas megyében szerevezetten, egymás tevékenységéről tudva, anyagi haszonszerzés reményében értékesítették az anyagokat. A fogyasztók felderítése folyamatban van.

 

A nyomozók D. T. Zoltánt, B. Balázst és N. Ádámot 2016. június 20-án őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásuk indítványozását. Velük szemben bűnszövetségben elkövetett, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

 

A Szombathelyi Járásbíróság a gyanúsítottakat 2016. június 23-án előzetes letartóztatásba helyezte.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.