Feltörték a ruhagyűjtő konténereket

2015. 03. 09., h - 14:47
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Használtruha gyűjtő konténereket tört fel három román állampolgár Békéscsabán. Kicserélték a zárakat, kivették a ruhaneműket, majd a saját kulcsaikkal visszazárták az ajtókat.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya 2015. március 7-én hajnalban lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett három román állampolgárt. A gyanúsítottak elfogása előtt egy férfi tett bejelentést arról, hogy Békéscsabán, a Lencsési út melletti Fényes ABC-nél látta, amint két ismeretlen odalép a bolt melletti használtruha gyűjtő konténerhez. Kinyitották az ajtaját, a benne lévő ruhaneműket táskákba pakolták, majd visszazárták a tárolót és kerékpárral távoztak Gyula irányába. A kiérkező rendőrök rongálódást nem láttak a konténeren. Ellenőrizték a környéket, majd Békéscsaba és Gyula között, a Veszei kerteknél lévő kerékpárúton igazoltattak három biciklis férfit. A román állampolgároknál ruhákkal megrakott zsákok és táskák voltak. A rendőrök mindhárom férfit előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra. A 35, 33 és 28 éves férfiak kihallgatásuk során elmondták, hogy a romániai Varsándról kerékpárral érkeztek Békéscsabára. Az éjszaka folyamán három használtruha gyűjtő konténert nyitottak ki a József Attila lakótelepen. A bennük talált ruhákat Romániában akarták értékesíteni. A nyomozók lefoglalták a lopott ruhákat és visszaadták azokat a konténerek tulajdonosának.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya mindhárom férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.