Hét szerv körözte - Videóval

2013. 06. 19., sze - 09:18
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Vagyon elleni bűncselekmények miatt körözött férfit fogtak el a fővárosi rendőrök.

Hét szerv is körözte azt a férfit, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya, a Terrorelhárítási Központ speciálisan képzett munkatársainak közreműködésével 2013. június 17-én este fogott el sopronkőhidai tartózkodási helyén.

 

A 60 éves M. Károly budapesti lakos ellen, többek között jelentős értékre elkövetett csalás, sikkasztás, valamint orgazdaság miatt adtak ki elfogatóparancsot.

Elfogását követően a férfi megkezdte a korábban jogerősen kiszabott másfél év szabadságvesztésének letöltését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.