Kábítószer szállítmányt fogtak a rendőrök Baján

2014. 04. 09., sze - 13:19
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szolgálatba tartó határrendész figyelt fel a gyanús járművekre, melyeket követni kezdett. Nem csalt a megérzése.

A Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség egyik munkatársa 2014. április 8-án hajnalban éppen szolgálatba tartott, amikor Hercegszántó közelében egy várakozó személygépkocsira lett figyelmes. A járművet néhány perccel később a településen is látta, amint éppen egy másik - korábbi elemző-értékelő munkája során megismert - személyautóval együtt, nagy sebességgel Baja felé indult. A rendőr követni kezdte a két autót, miközben értesítette kollégáit. A gyors jelzésnek köszönhetően a kirendeltség és a Bajai Rendőrkapitányság járőrei közösen felkészültek a járművek ellenőrzésére.

 

A két gyanús autó 6 óra 10 perckor érkezett Bajára, ahol a járőrök közúti ellenőrzés alá vonták őket. Az elől haladó személygépkocsi vezetője továbbhajtott, néhány utcára azonban sikerült megállítani a járművet. Az egyenruhások mindkét autót átvizsgálták, munkájukat kábítószer-kereső kutya is segítette. A hátul közlekedő személyautó csomagterében, egy bőröndbe és egy utazótáskába rejtve 10 darab műanyag csomagolású, egyenként körülbelül 1 kilogramm súlyú kábítószergyanús anyagot találtak, melyet lefoglaltak. A növényi származékon alkalmazott gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, az feltehetően marihuána. A lefoglalt anyag további vizsgálata szakértő bevonásával történik.

 

A nyomozók a két autó sofőrjét - egy 44 éves és egy 45 éves szerb állampolgárt - a helyszínen elfogták, majd előállították őket a Bajai Rendőrkapitányságra. A férfiakkal szemben a Bajai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A terhelteket gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.