Kellett a pénz

2014. 01. 27., h - 08:19
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előbb egy alagsori tárolóba csalta, majd kirabolta a sértettet.

Sértett és gyanúsított évek óta ismerték egymást. Osztálytársak voltak a középiskolában, ezért bízott meg a feljelentő K. Csabában és 2014. január 26-án követte őt egy komáromi tömbház alagsorába, ahol a gyanúsított ígérete szerint eladásra szánt gázolajat találnak. Az üzletről előre egyeztettek. A sértettnek 100 literre volt szüksége, melyért 30.000 forintot kellett fizetnie. Amint leértek az alagsorba, K. Csaba ellökte a sértettet és kikapta kezéből a pénzt. A sértett feljelentését követően a komáromi nyomozók elfogták a 24 éves komáromi férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya gyanúsítotti kihallgatását követően rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette K. Csabát és kezdeményezi gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Addig jár a tolvaj a kútra…

A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta a tankolásnak, de elkövetett más jogsértéseket is.

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.