Őrizetben: késsel rabolt a szegedi dohányboltban

2014. 11. 12., sze - 07:42
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésekor használt ruházatot is lefoglalták.

Elfogták a Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint 2014. október 1-én 0 óra 47 perckor bement a Szeged, Rókusi körúton lévő egyik Nemzeti Dohányboltba. Az ott dolgozó eladót egy késsel megfenyegette és a bevétel átadására kényszerítette, majd elmenekült.

A rendőrség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A széleskörű adatgyűjtés eredményeként a szegedi nyomozók látókörébe került egy 34 éves helyi férfi, akit 2014. november 11-én reggel elfogtak. A rendőrök L. Attila lakásán tartott házkutatás során lefoglalták a bűncselekmény elkövetésekor használt sálat, kardigánt, cipőt és napszemüveget.

A Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Ugyanezen Nemzeti Dohányboltot 2014. július 15-én hajnalban is kirabolták. A gyanúsítottat a rendőrök 2014. október 8-án a Veszprém megyei Dörgicsén elfogták. N. Norbert jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a 2014. október 1-én elkövetett rablás miatt kitűzött nyomravezetői díjat visszavonta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.