Több százezer forintot lopott - videóval

2016. 10. 06., cs - 14:56
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint több százezer forintot tulajdonított el egy szigligeti ingatlanból.

A rendelkezésre álló információk alapján egy 30 éves zalahalápi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. október 3-án 13 óra körül egy szigligeti családi házba bejutva közel hétszázezer forint készpénzt tulajdonított el.

A nyomozók adatgyűjtésének eredményeként egy zalahalápi férfi került a rendőrség látókörébe, akit 2016. október 5-én fogtak el az egyenruhások. Előállítását követően a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, ennek során beismerő vallomást tett.

A gyanúsított ellen – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Tapolcai Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.