Trükkös rendszám

2015. 04. 14., k - 09:52
Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi kamionsofőrt Gyöngyös közelében igazoltatták a rendőrök.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalom-ellenőrző Alosztályának járőrei 2015. április 13-án a délutáni órákban közúti ellenőrzés alá vontak egy tehergépjárművet és annak vezetőjét az M3-as autópálya Gyöngyös-nyugati lehajtójánál, mivel az első rendszám nélkül közlekedett.

Az egyenruhások az intézkedéskor észlelték, hogy a hatósági jelzés a helyén van, azonban annak tartószerkezete úgy van kialakítva, hogy az ideiglenes eltávolítható.

A járművet vezető férfit előállították a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, ahol ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

K. János 34 éves dabasi lakos kihallgatásakor elismerte, hogy ő építette a szerkezetet, amivel egy kábel segítségével - a vezetőfülkéből - vezetés közben le tudta billenteni az első rendszámot, amely így nem volt látható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Melléképületből lopott

Őrizetbe vették a rendőrök azt a 49 éves baksi férfit, aki egy hódmezővásárhelyi házból tulajdonított el szerszámokat, késeket és egy akkumulátortöltőt. Lopás miatt indult ellene eljárás.