Vádemelési javaslat falopás és garázdaság miatt

2013. 09. 06., p - 11:01
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság két büntető eljárás nyomozati szakaszát fejezte be az elmúlt napokban.

Pocsaj település körzeti megbízottját a helyi polgárőrök értesítették 2012. december 11-én este arról, hogy a Hencida és Gáborján között található természetvédelmi területen feltehetően fatolvajok tevékenykednek. A helyszínre érkező rendőrök egy lovas fogatra rakodó társaságot igazoltattak, akik engedély nélkül vágták ki a fát. K. Z. 56 éves, S. K. 51 éves és S. K. T. 32 éves gáborjáni lakosok az általuk korábban kivágott közel 50 mázsa kocsányos tölgyet éppen akkor készültek elszállítani. A három férfit az egyenruhások elfogták, a kapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Velük szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság ügyeletére 2013. június 12-én reggel érkezett bejelentés, miszerint a hencidai általános iskolában két diákot bántalmaztak. A járőrök a kapott személyleírás alapján otthonukban fogták el a bántalmazókat. A. Zsolt 35 éves és R. Zsanett 30 éves hencidai lakosokat a kapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Kiderült, hogy a gyanúsított szülők egy korábban gyermeküket ért sérelem miatt pofozták meg a két diákot. A két gyanúsítottal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárás nyomozati szakaszát a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.