Újabb drogdílert és két vásárlót fogtak el a budapesti rendőrök
Az angyalföldi kábítószer-kereskedőtől többféle kábítószergyanús anyagot, azok adagolásához használt eszközöket és közel hatmillió forintot foglaltak le.
Az angyalföldi kábítószer-kereskedőtől többféle kábítószergyanús anyagot, azok adagolásához használt eszközöket és közel hatmillió forintot foglaltak le.
A nyomozók két 15 éves és egy 16 éves fiút gyanúsítanak a Ráday utcai kollégiumi tűzesettel kapcsolatban.
Kábítószerrel kereskedett a derecskei család. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Az egri rendőrök elfogták a három férfit.
A 17 éves fiú javítóintézeti nevelés alól szökött és ez idő alatt újabb bűncselekményt is elkövetett. A szolnoki rendőrök elfogták a körözött fiatalt.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak két nyíregyházi férfit.
A kiskunfélegyházi nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint elfogása előtt erőszakkal egy telefont vett el egy utcán sétáló sértettől.
Egy hódmezővásárhelyi ingatlan két lakrészébe is betört egy 35 éves férfi és társa. A helyi körzeti megbízott rövid idő alatt azonosította a gyanúsítottakat.
A két mátraderecskei férfit a helyszínen elfogta a szolgálaton kívüli rendőr.
A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy téti lakos ellen indult ügy vizsgálatát.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.