A beszélő ”köntös”

2015. 02. 25., sze - 09:30
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Székesfehérváron egy parkolóban lopott kabátja árulta el viselőjét.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntett és kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 35 éves velencei férfival szemben.

Sz. Ferencet azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2015. február 21-én 19 és 21 óra közötti időben egy székesfehérvári bevásárlóközpont parkolójában felnyitott egy zárt személygépkocsit és abból személyes tárgyakat, kabátot, készpénzt és GPS navigációs készüléket tulajdonított el.

A sértett a bűncselekmény elkövetésének másnapján, a ugyanabban parkolóban figyelt fel egy férfira, aki a tőle eltulajdonított kabátban piszkálta a parkoló gépjárművek zárszerkezeteit, ezért rendőrt hívott a helyszínre. A kiérkezett járőrök Sz. Ferencet elfogták és előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra. Ruházatának átvizsgálása során nála zárak nyitására is alkalmas fanyelű csavarhúzót, csavarhúzókészletet találtak a rendőrök.

Az elrendelt nyomozás során a gyanúsított személygépkocsiját is átkutatták a nyomozók, amelyben többek között szövetkesztyűt, és cigarettatárcát is találták, amelyben dohányáru helyett kábítószergyanús növényi anyag volt.  

Az elkövetőt az intézkedő járőrök előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették a nyomozók, majd az illetékes ügyészség felé előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Testvére helyett akart vizsgázni

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolnak vádemelést egy testvérpár ellen.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.