Elismerés a gyors elfogásért

2016. 11. 08., k - 15:00
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tárgyjutalomban részesült két veszprémi rendőr és egy szakgimnáziumi rendőr hallgató egy rablás gyanúsítottjainak gyors elfogásáért.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a veszprémi rendőrök fél óra alatt elfogták azt a három férfit, akik 2016. október 29-én 2 óra 30 perc körül a veszprémi Stadion utcában lökdösni, majd ütlegelni kezdtek két helyi lakost, mert nem kínálták meg őket cigarettával. A sértettek az erőszak hatására két doboz cigarettát és öngyújtót adtak át a rablóknak, akik ezután a helyszínről elmenekültek. A bejelentést követőn az egyenruhások azonnal az ismeretlen támadók keresésére indultak, melynek eredményeként rövid időn belül elfogták a rablás bűntett elkövetésével gyanúsítható két berhidai és egy jásdi lakost.

A feltételezett elkövetők gyors és szakszerű felkutatásában és elfogásában résztvevő Nagy Gábor rendőr alezredest, (Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság) Fábián Bálint rendőr őrmestert (Veszprémi Rendőrkapitányság) és Nyári Károly próbaidős rendőr őrmestert (Körmendi Rendészeti Szakgimnázium hallgatója) 2016. november 8-án Némedi Lajos Veszprém alpolgármestere elismerésben részesítette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.