Hírek Veszprém megyéből
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Az elmúlt 24 óra eseményei.
Az elmúlt nap közlekedési balesetei.
Az előző nap eseményei számokban.
Kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást a pécsi rendőrök két férfi ellen.
Az apa felmászott egy villanyoszlopra, ahonnan egy kamerát eltulajdonított, egy másikat pedig elfordított. Tettét azzal magyarázta, hogy a fia virágot szedett, ami a kamera látószögében volt. A szülő földre érkezése eséssel és sérüléssel végződött.
Az elmúlt négy napon hárman sérültek meg közúti közlekedési balesetben Nógrád megye útjain.
A rendőrök Győrben, a Kálvária utcában történt közlekedési balesetnél intézkedtek.
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
Az elmúlt 24 órában történt.
Telekgerendás közelében személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A rendőrök elfogták azt a hajdúhadházi lakost, aki fedősztorival jutott be egy debreceni lakásba, és több százezer forintot vitt el.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
355-en adtak vért a Rendőrségi Igazgatási Központban, közülük ketten most 80. alkalommal.
Ismét zavartalan a forgalom a Balaton felé vezető oldalon.
Még tart a baleset helyszínelése Pázmánd térségében.
Teljes lezárás a Balaton felé vezető oldalon, Pázmánd térségében.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.