Gyalogosokat ütött el Alsózsolcán

2015. 02. 14., szo - 21:02
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy autó négy személyt sodort el, akik Alsózsolca egyik utcájának járdáján gyalogoltak.

A Miskolci Rendőrkapitányság közlekedési baleset okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy fiatalkorú fiúval szemben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. február 14-én 16 óra körüli időben Alsózsolca belterületén haladt egy személygépkocsi, amely – ez idáig tisztázatlan okból – a járdára hajtott, ahol négy gyalogost – közöttük egy 7 hónapos gyermeket – elsodort, majd egy kerítésnek ütközve állt meg.

Az ütközés után - a járművet és a sérülteket hátrahagyva - a fiatalkorú sofőr elmenekült, akit a rendőrök az esemény bekövetkeztétől számított fél órán belül elfogtak és a Miskolci Rendőrkapitányságra előállítottak.

A baleset következtében a gyermek könnyű, míg a többiek súlyos sérülést szenvedtek, akiket a mentők kórházba szállítottak.

A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

helyszíni szemle


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!