Segítségnyújtás nélkül hagyta ott az idős asszonyt

2013. 07. 21., v - 15:45
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

A kiskőrösi rendőrök másfél órán belül elfogták a gázoló férfit.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. Ferenc 27 éves akasztói férfi ellen.

 

Akasztó belterületén, a Szent István utcában közlekedési baleset történt 2013. július 21-én 6 óra 15 perc körüli időben. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy tehergépjármű eddig tisztázatlan körülmények között elgázolta a vele azonos forgalmi sávban, elektromos kerekesszékkel közlekedő 71 éves akasztói nőt.

Az ütközés következtében a kerekesszék felborult, a benne ülő idős asszony az úttestre esett és megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

 

Az akkor még ismeretlen gépkocsivezető segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

 

A balesetet okozó személy kilétének és tartózkodási helyének megállapítása érdekében az egyenruhások széleskörű adatgyűjtő munkát végeztek, ami másfél órán belül eredményre vezetett.

 

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai G. Ferencet elfogták, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kamionon bújt meg

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Tompán. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.

 

Határsértő Csongrád-Csanád megyében

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Csongrád-Csanád megyében. Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.

 

Észak-macedón kamionban bújtak meg

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.