Lezárt akta: Éltek a kínálkozó lehetőségekkel
A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy hőgyészi és egy kapospulai fiúval szemben folytattak jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt.
A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy hőgyészi és egy kapospulai fiúval szemben folytattak jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt.
A XIII. kerületi rendőrök közveszéllyel fenyegetés bűntettével gyanúsítanak egy budapesti férfit.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 12 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A kaposvári férfi annak ellenére közlekedett egy motorkerékpárral, hogy vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett.
Az egyik csempészautó balesetet szenvedett.
A baranyai rendőrök is részt vettek az erdő közös rendbetételében.
A Pest megyei felderítők két fogyasztón és két kereskedőn ütöttek rajta. Utóbbiak drogtesztje is pozitív lett, közös kisgyermekük ideiglenesen a nagymamához került.
A Tapolcai Rendőrkapitányság egy 36 és egy 23 éves férfi ellen folytatott büntetőeljárást lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A 33 éves tettes egy ittas férfi figyelmetlenségét kihasználta, majd ellopta a pénztárcáját. Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Bicskei Rendőrkapitányság munkatársai másfél órán belül elfogták a balesetet okozó 60 éves férfit.
A 21 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A 15 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
A kiskunhalasi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Az Edelényi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 19-én 8 órától 12 óráig.
Egy helyi férfi terítette a kábítószert Szigetváron és környékén, a rendőrök őrizetbe vették.
Verőcén rabolt. Hívja a rendőrséget, ha felismeri a képen látható férfit.
A szekszárdi rendőrök két óra alatt kétszer fogták el azt a Decsen élő férfit, akit a bíróság több évre eltiltott a vezetéstől. Ráadásul olyan autóval, ami műszaki szempontból alkalmatlan volt a közlekedésre.
El akart bújni a járőr elől, de végül a kezén kattant a bilincs.
A rendőrök jelenleg is keresik a 17 éves fiút.
A soproni rendőrök befejezték egy helyi drogdílerrel szemben folytatott nyomozásukat.