Figyeljünk a gyermekekre!

2018. 05. 01., k - 09:05
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Májusban, a „Zebra Zsaru” program keretében tíz Békés megyei település 11 iskolájánál ügyelnek a rendőrök a gyermekek biztonságára. Munkájukat általános iskolás diákok is segítik. A balesetek megelőzését célzó programban a polgárőrség is részt vesz.

Békés megyében, 2018 májusában több általános iskolánál rendőrök ügyelnek a gyermekek biztonságára. A 2017/2018-as tanévben 11 Békés megyei intézmény vesz részt a „Zebra Zsaru” elnevezésű baleset-megelőzési programban. Azok az általános iskolás diákok, akik már rendelkeznek közlekedési ismeretekkel, a rendőrökkel együtt teljesítenek szolgálatot. Társaiknak segítenek abban, hogy a forgalmasabb utak mellett lévő iskoláknál, a gyalogos-átkelőhelyeken biztonságosan át tudjanak menni az úton. Békésen, Békéscsabán, Csorváson, Gyulán, Köröstarcsán, Mezőberényben, Mezőkovácsházán, Orosházán, Szarvason és Zsadányban, 2018. május 2-ától, a tanítás kezdete előtt, negyed 8 és háromnegyed 8 között találkozhatnak a közlekedők a „Zebra Zsarukkal”.

Ezen kívül több Békés megyei általános iskolánál rendőrök, polgárőrök figyelik majd a forgalmat, segítik az iskolába érkező gyermekeket. A rendőrség kéri a közlekedőket, hogy adjanak elsőbbséget a gyalogos-átkelőhelyeknél, vigyázzanak a gyermekekre és minden gyalogosra!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.