Közlekedési nyári tábor

2018. 07. 10., k - 09:33
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúböszörményi rendőrök táborozó gyerekeknek tartottak előadást.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Területi Balesetmegelőzési Bizottsága a Tegyünk Többet Többen Egyesülettel karöltve, az Országos Rendőr-Főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, továbbá Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának támogatásával 2018. június 25-e és július 6-a között rendezte meg a Közlekedési Szaktáborát.

A sorozatban harmadik alkalommal megrendezett táborban közel 80 tanuló vett részt, akik színes programokkal, játékos feladatokkal, bemutatókkal tölthették el a nyári szünidőjük egy részét.

Megismerhették, illetve feleleveníthették az alapvető kerékpározási szabályokat, majd tudásukat tesztlapon és ügyességi pályán is leellenőrizhették.

A Debreceni Rendőrkapitányság közreműködésével szolgálati kutyás, míg a helyi kapitányság jóvoltából bűnügyi technikai bemutatót is láthattak.

A tábor zárónapján a részt vevő gyerekek közül valamennyien ajándékokkal térhettek haza.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam