Bűnmegelőzési Központ nyílt Székesfehérváron

2021. 06. 09., sze - 16:44
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átadták a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Központját, ahol a lakosság minden korosztálya a bűnözéssel szembeni lehetőségekkel ismerkedhet meg.

Ünnepélyes keretek között került átadásra 2021. június 9-én a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya részére a főkapitányság Bűnmegelőzési Központja.

A rendezvényen beszédet mondott dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, és dr. Varga Péter r. dandártábornok, Fejér megye rendőrfőkapitánya, továbbá részt vettek az eseményen a Székesfehérvári Önkormányzat képviselői és a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei.

Az új centrum a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával jött létre, és a Székesfehérvári Önkormányzat tulajdonában lévő, közel 60 m2-es ingatlanban kapott helyet.

Az innovatív központ kiemelt célja a társadalom tagjainak védelme a bűnözéssel szemben. Olyan bűnmegelőzési programok megvalósítása, melyek a lakosság minden korosztályához életkorának megfelelő témában jut el, és ad tanácsot az áldozattá válás elkerüléséhez.

A Bűnmegelőzési Központban állandó jelleggel biztosított lesz a BikeSafe regisztráció is, hiszen Székesfehérváron több kerékpárút van, és sokan közlekednek a városban biciklivel.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a jövőben folyamatos tájékoztatást nyújt a lakosság számára a központban tervezett programokról.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.