Több mint 1400 autóvezető fújta meg a szondát Veszprém megyében

2022. 08. 22., h - 10:57
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy hazai sörgyártó cég közreműködésével tartott a rendőrség közlekedésrendészeti akciót a forgalmasabb útszakaszokon.

A nyári idegenforgalmi szezonban is fokozott figyelmet fordít a rendőrség az ittas járművezetők kiszűrésére. Ezért a rendőrök az egyik hazai sörgyártó cég együttműködésével 2022. augusztus 19-én a Veszprémi, a Balatonalmádi, a Balatonfüredi és a Tapolcai Rendőrkapitányság illetékességi területein hívták fel a közlekedők figyelmét az ittas járművezetés veszélyeire. Az egyenruhások 1440 sofőr esetében ellenőrizték, hogy fogyasztottak-e alkoholt, mielőtt volán mögé ültek. Akiknél az alkoholteszteres vizsgálat negatív értéket mutatott, egy doboz alkoholmentes italt kaptak ajándékba a sörgyártó cégtől.

A szonda 7 esetben jelzett alkoholfogyasztást. Egy sofőrrel szemben büntetőeljárás, 6 autóvezető ellen közigazgatási eljárás indult ittas járművezetés gyanúja miatt.  

Fontos hangsúlyozni, hogy az ittas állapotban vagy bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatást gyakorol a vezetés minőségére, és ezáltal a közlekedés biztonságára. Már egy pohár szeszes ital fogyasztásának hatására is növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, lassabban mozognak a szemet mozgató izmok. Ittas állapotban a jármű kezelésében, egyenesben tartásában, a veszélyek észlelésében, valamint elhárításának képességében is kedvezőtlen változások történnek. További jelentős kockázatot jelent az, hogy az ittas vezetők általában a megengedett sebességet is túllépik.

A Veszprém megyei rendőrök évek óta szerveznek baleset-megelőzési kitelepüléseket a sörgyártó céggel, és közösen hívják fel a járművezetők figyelmét a felelős alkoholfogyasztás fontosságára.

…hogy mindenki hazaérjen!

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nyolc helyszín, öt gyanúsított

Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.