Együttműködés a természeti kincseink védelemében

2021. 10. 05., k - 13:12
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Vadaskertben 3 napon át várták az érdeklődőket a megyeszékhely rendőrei az állatok világnapja alkalmából rendezett programsorozaton.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a Kecskeméti Vadaskert és a Kiskunság Nemzeti Park Igazgatósága már több éve együttműködnek, és preventív tevékenységet végeznek a természeti kincsek megóvása érdekében.

Az Állatok Világnapja alkalmából megrendezett eseménysorozatnak a Kecskeméti Vadaskert vezetője biztosított teret a vadaskert több pontján. A megyeszékhelyi rendőrség munkatársai három napon keresztül várták a programokra látogatókat, amely 2021. október 2-án vette kezdetét.

Az esemény fókuszában a vadon élő állatok védelme, a környezetszennyezés hatása az állatvilágra, és a felelős állattartás állt. A megelőzési szakemberek játékos feladatokkal, puzzle és memória kirakókkal, illetve kifestőkkel hívták fel a figyelmet a szabálykövető viselkedésre a vadaskertben, és az erdőkben egyaránt. Ezeket figyelemfelhívó képekkel is szemléltették. A programra látogatók palackposta segítségével „üzenhettek” az állatok védelme érdekében.

A rendőrségi felkészülést Lendvai Mária – a Kiskunság Nemzeti Park Igazgatósága oktatási osztályának egykori munkatársa – önkéntesként segítette. Az általa felnevelt madarak szabadon engedése megható, és ünnepi eseménye volt az Állatok Világnapja programnapon jelen lévő gyermekeknek és felnőtteknek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.