„Nyomoztak” a Debreceni Büntetés-végrehajtási Intézet és a Debreceni Javítóintézet munkatársai

2023. 06. 08., cs - 07:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felnőttek is kipróbálták a nyomozó-felderítő közösségi élményprogramot.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság és együttműködő partnere „Impulzus, avagy nyomoz a suli” címmel nyújtott be pályázatot a Belügyminisztérium által kiírt „Bűnmegelőzési projektek megvalósítására” című ötletpályázatára.  Az IMPULZUS innovatív prevenciós program keretében egy hosszú távú elérést és működést biztosító oktató és élményközpontot alakítottak ki diákoknak Debrecenben.

A korosztály által közkedveltnek tartott szabaduló szobák mintájára, olyan nyomozó-felderítő közösségi élményprogram készült el, melynek köszönhetően a résztvevők érdeklődéssel és kíváncsisággal juthatnak a bűnelkövetővé és áldozattá válást megelőző információk, képességek és felkészültség birtokába.

A program széles együttműködés keretében valósult meg, így a partnerek között szerepel a Büntetés-végrehajtási Országos Parancsnokság Reintegrációért felelős EFOP Osztálya, a Debreceni és Berettyóújfalui Szakképzési Centrum, valamint a Debreceni Tankerület.

A „nyomozószoba” nem csak diákok részére kínál élményekben gazdag időtöltést és tanulási lehetőséget, hanem azoknak a felnőtteknek is, akiknek foglalkozásából eredően vannak feladatai a bűncselekmények megelőzésében.

.

2023. június 6-án a Debreceni Büntetés-végrehajtási Intézet és a Debreceni Javítóintézet munkatársai vettek részt a programon, ami után egy interaktív beszélgetés is volt. A jelenlévők ezáltal betekintést nyerhettek a rendőrség bűnmegelőzési és áldozatvédelmi tevékenységébe. A szervezők reményei szerint az igazságszolgáltatásban dolgozó munkatársak a fiatalkori bűnözéssel és áldozattá válással, valamint ezek megelőzésével  kapcsolatban olyan információkhoz juthattak, amelyeket a jövőbeni szakmai munkájuk során hasznosítani tudnak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.