Tűzvédelem a CSMRFK általános prevenciós kurzusán

2018. 10. 19., p - 13:35
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a 2018/19-es tanév I. félévében is meghirdette általános prevenciós ismeretek elnevezésű, kreditpontot érő megelőzési kurzusát a Szegedi Tudományegyetem hallgatói számára. A tantárgyat 51 egyetemi, illetve főiskolai hallgató vette fel. Az új tanévtől a rendőrök mellett külső előadók, köztük a társszervek képviselői is részt vesznek az oktatásban.

A program tematikájában a hagyományoknak megfelelően megtalálhatók az áldozatvédelmi -  bűnmegelőzési ismeretek, a közlekedés- és vízbiztonság, a megelőző vagyonvédelem, az internetbiztonság, és a drogprevenciós tudnivalók is. A hallgatók a megelőzési kurzus keretében megismerkedhetnek a külföldi munkavállaláshoz kapcsolódó prevenciós tudnivalókkal, és a rendőrségi pszichológus gyakorlati tapasztalataival is. Újdonság, hogy a „112-es” szakmai együttműködéshez kapcsolódva ebben a félévben a Mentőszolgálat és a Katasztrófavédelem tevékenysége, feladatai is szerepelnek az oktatási anyagban.
A társszervek képviselői közül 2018. október 17-én Hallai Zsolt tű. alezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője tartott előadást a hallgatóknak.
Az alezredes egyebek mellett ismertette a katasztrófavédelem szervezeti felépítését, és a napi működés során felmerülő feladatokat. Kiemelte a katasztrófavédelem fő tevékenységeit, az egyes osztályokon végzett munka jelentőségét. A diákok érdeklődve hallgatták a megelőzéshez kapcsolódó tudnivalókat, valamint a tűzoltók által végzett beavatkozások jellegének, folyamatának bemutatását is. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.