A nők elleni erőszak megszüntetéséért

2017. 11. 23., cs - 12:44
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai civil női szervezetek képviselőivel együtt hívták fel a figyelmet a nők elleni erőszak megszüntetésének a fontosságára a világnap alkalmából.

November 25-ét 1981-ben nyilvánították a nők elleni erőszak megszüntetésének a világnapjává. Ebből az alkalomból a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai közös sétára hívták a civil nőszervezeteket 2017. november 22-én délután Veszprémben. A sétát követően a szervezők a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában hívták fel a jelenlévők figyelmét a téma fontosságára. Ezt követően Módri Györgyi színművésznővel és Kosztyu Veronika Európa bajnok taekwondo sportolónővel beszélgettek pályafutásukról, kitartásukról, hogy sikereikből erőt meríthessen mindenki, akinek szüksége van rá.

A rendezvény ideje alatt a színház aulájában Tarcsa Kitti grafikus művész alkotását tekinthették meg a látogatók. A művek a nők elleni erőszak három megnyilvánulási formáját – a verbális, a szexuális és a fizikai bántalmazás – ábrázolják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Baleset az M1-esen

Kocs közelében, a Budapest felé vezető oldalon csak a belső sáv járható.

 

Megindult a forgalom Szentesnél

Megszűnt a forgalomkorlátozás a 45-ös számú főúton, Szentes külterületén, ahol korábban személyi sérüléses baleset miatt volt teljes útlezárás.

 

Buszon lopott, keressük

A XXII. kerületi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Nyári nagyüzem

Akad terület, ahol nyáron uborkaszezon van – a rendőrségi munka nem ilyen. A bűn­üldözésben akkor indul a nagyüzem, amikor bűnözés üti fel a fejét. Június derekán a hajdúsági nyomozók három városban három férfit egymással összefüggő cselekmények elkövetése miatt fogtak el.