Bűnmegelőzés az Idősek Világnapján is

2016. 10. 01., szo - 11:18
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kecskeméten az időskorúaknak interaktív bűnmegelőzési prevenciós előadást tartott a megyei áldozatvédelmi szakelőadó.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság áldozatvédelmi szakelőadója - a Kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárral kötött többéves együttműködés jegyében - az Idősek Világnapja alkalmából interaktív bűnmegelőzési prevenciós előadást tartott 2016. október 1-én.

 

Bűnmegelőzési szempontból az idősek kiemelt kockázatú csoportot képeznek, hiszen óvatlanságuk, idegenek iránti bizalmuk és esetenként egészségi állapotuk miatt is kiváló célpontjai lehetnek egy-egy bűnelkövetőnek, egyes bűncselekménytípusnak.

 

Dudásné Tóth Erika címzetes rendőr őrnagy az időskorúak részére ismertette a korosztályt veszélyeztető jellemző elkövetési módszereket, a megtévesztéssel megvalósult bűncselekmények körülményeit és azok elkerülésének lehetőségeit. Az áldozatvédelem és áldozatsegítés információival gazdagodó érdeklődő szépkorúak a tartalmas tájékoztató végén kötetlen formában tették fel a biztonságukat érintő kérdéseiket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.