Több száz gyerek a bűnmegelőzési programon

2017. 04. 03., h - 13:07
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Izgalmas interaktív bűnmegelőzési programot szervezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a Farkasok Játéka Egyesület az újszászi Rózsa Imre Középiskola és Kollégiumban.

A konfliktuskezelés és az áldozattá válás elkerülése volt a központi téma 2017. március 30-án az újszászi középiskolában, ahol az aulában közel kétszáz diák gyűlt össze. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának programjában olyan lényeges kérdéseket érintettek az interaktív beszélgetés keretében, mint a biztonságos szórakozás, az iskolai erőszak, a szabályok.

Az előadás gerincét a Farkasok Játéka Egyesület látványos előadása tette színessé, amely során valós helyzeteket szimuláltak, amelyen keresztül a diákok megtapasztalhatták a konfliktushelyzetek „hangulatát, érzéseit”.

A tanulók a programnapon az iskola egyik rendészeti képzésén tanuló kortárssegítőt is megismerhették, akinek a tevékenységét bemutatták a bűnmegelőzési szakemberek.

A közel két órás előadásba lelkesen csatlakoztak be a diákok. Elmondták tapasztalataikat az egyes témakörökkel kapcsolatban, illetve adott kérdésekre megoldási javaslatokkal is szolgáltak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.