Folytatódik a toborzás Békés megyében

2017. 11. 03., p - 13:50
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendezvényeken, középiskolákban és bevásárlóközpontban is találkozhatnak az érdeklődők a toborzást végző rendőrökkel.

Békés megye kilenc településén várják az elkövetkezendő két hétben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjai a határvadász hivatás iránt érdeklődőket. Kunágotán, 2017. november 5-én működtetnek információs pontot. Ezután, 2017. november 6-a és 17-e között Gyomaendrődön, Békéscsabán, Szeghalmon, Békésen, Kétegyházán, Battonyán, Gyulán és Orosházán középiskolákban, pályaválasztás előtt álló diákoknak tartanak előadásokat.

Békéscsabán, a Csaba Centerben tovább működik a határvadász információs pont, ahol 2017. november 7-én, 9-én, 14-én és 15-én várják a hivatásos szolgálat iránt érdeklődőket.

Emellett Békéscsabán, a Csaba Parkban, a Békés Megyei Kormányhivatal Pályaválasztási Vásárán 2017. november 8-án és 9-én is kaphatnak információkat a végzős középiskolások a jelentkezés feltételeiről, valamint a képzésről.

Telefonon is lehet érdeklődni, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálata munkaidőben a 66/ 523-700-as telefonszámon érhető el. Ezen kívül Békés megyében valamennyi rendőrkapitányságon és határrendészeti kirendeltségen fogadják a jelentkezőket.  A rendőrség honlapján továbbra is megtalálható minden olyan információ, amely segítheti az érdeklődőket abban, hogy a jelentkezésről szóló döntésüket meghozzák.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.