A rendőrség őrizetbe vette, a bíróság letartóztatta a süttői emberölés gyanúsítottját

2020. 06. 25., cs - 14:32
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint megölte testvérét és sógorát a 26 éves férfi.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, rendőrségre 2020. május 16-án 0 óra 55 perckor érkezett bejelentés, miszerint egy süttői családi ház lángokban áll. Az épületben hárman tartózkodtak, közülük egy 26 éves férfi kijutott a házból, ketten azonban – egy 30 éves nő és egy 41 éves férfi – életüket vesztették. A kiérkező igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a két személy halálát idegenkezűség okozta. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekményt az egyik áldozat, a 30 éves nő testvére követte el.

A 26 éves Sz. Dávidot a mentők égési sérülésekkel szállították kórházba, állapota 2020. június 23-án tette lehetővé, hogy a nyomozók gyanúsítottként kihallgassák. A férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, kihallgatását követően pedig őrizetbe vették. A rendőrség kezdeményezésére az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, amit a bíróság 2020. június 25-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.