Alvó sértettől loptak, letartóztatták őket

2020. 07. 08., sze - 10:35
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A testvérpárt a tatabányai rendőrök fogták el.

Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 38 és egy 33 éves férfi ellen. A gyanú szerint P. Dezső és P. Gábor 2020. június 17-én Tatabányán megismerkedett egy férfival, majd mindhárman elmentek P. Dezső házába. Itt iszogattak, beszélgettek, majd amikor a sértett elaludt, a testvérpár elvette a zsebében lévő mobiltelefont és készpénzt. A férfi másnap reggel vette észre, hogy eltűntek az értékei, és 9 nappal később feljelentést tett a rendőrségen.

A tatabányai nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek a tettesek azonosítása érdekében, akiket 2020. július 6-án elfogtak és gyanúsítottként kihallgattak. A két férfit a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezésére az ügyészség indítványozta letartóztatásukat, amit az illetékes bíróság 2020. július 8-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életveszélyesen megsebesítette volt barátnőjét

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei kevesebb mint egy óra alatt azonosították és elfogták azt a férfit, aki életveszélyes sérülést okozott volt párjának. A BRFK emberölés kísérlete miatt folytat nyomozást a 38 éves férfival szemben.

 

Elfajult testvéri vita

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a férfit, aki egy vitát követően megszúrta fivérét Hejőkeresztúron.