Beismerte tettét

2019. 02. 26., k - 07:47
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A párkapcsolat megromlása okozta a kajárpéci tragédiát.

Amint arról korábban beszámoltunk, Kajárpécen megszúrtak egy 27 éves nőt, aki ennek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói adatgyűjtést követően két órán belül elfogták Győrben az áldozat volt élettársát – Cs. G. Mártont - aki megalapozottan gyanúsítható volt a bűncselekmény elkövetésével. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, 2019. február 25-én, emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatta ki a 29 éves férfit.

A kihallgatás során a gyanúsított beismerte tettét és elmondta, hogy néhány napja tért haza külföldi munkahelyéről. Azóta többször is meglátogatta korábbi élettársát - aki Kajárpécre költözött közös gyermekükkel - mert szerette volna rendezni megromlott kapcsolatukat. Vasárnapi látogatása során veszekedést követően bántalmazni kezdte a 27 éves nőt, majd egy késsel többször megszúrta. A bűncselekmény elkövetése után a lakásban magára hagyta közös gyermeküket az áldozattal. A nyomozók végül győri lakása közelében, az utcán fogták el az elkövetőt.

A megyei rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2019. február 26-án előterjesztést tesz Cs. G. Márton letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.