Büntetőeljárást folytattak a figyelmetlen sofőr ellen

2021. 10. 05., k - 09:56
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak a közlekedési balesetnek a vizsgálatát, amelyben kilenc ember sérült meg egy kigyulladt járműben.

Az eljárás adatai szerint egy 62 éves férfi kisbusszal közlekedett 2020. július 3-án délután a 7313-as számú úton, Köveskál irányából Gyulakeszi felé. A kilenc személyes autóban a vezetőn kívül további nyolc személy is utazott. A csabrendeki sofőr haladása során, egy jobbra ívelő útkanyarulat után, az egyenes szakaszon elvesztette uralmát a gépkocsi felett, balra letért az úttestről, majd a vízelvezető árkon áthaladva egy fának ütközött. A baleset következtében a jármű kigyulladt, a vezető és négy utasa súlyos, míg másik négy utasa könnyű sérüléseket szenvedtek. A 62 éves férfit a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, ellene közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak büntetőeljárást.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek. ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.