Családon belüli erőszak Siófokon

2022. 02. 07., h - 10:06
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi az élettársát ököllel ütötte, többször megrúgta, még a haját is levágta.

A nyomozás adatai alapján 2022. február 5-én a koraesti órákban egy férfi összeveszett élettársával, mely során ököllel többször megütötte, a földre lökte, és rugdosta a nőt, valamint a hosszú haját is levágta. Csupán a szerencsének volt köszönhető, hogy a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A körzeti megbízottak a bántalmazót a helyszínen elfogták és a Siófoki Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók a 49 éves agresszort súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd ideiglenes megelőző távoltartásáról határoztak.

Amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális erőszak) áldozatává válik, Önnek joga van a segítségre. Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.