Egy órán belül kétszer rabolt, egyszer lopott – elfogták a rendőrök

2020. 05. 11., h - 07:27
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök egy nap alatt elfogták a 18 éves férfit.

A Budapesti Rendőr- főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága 2020. május 9-én rablás bűntett miatt rendelt el nyomozást egy élelmiszerbolt alkalmazottjának feljelentése miatt, mivel egy férfi 2020. május 9-én 6 óra körül bement egy Wesselényi utcai élelmiszerüzletbe, majd onnan két nápolyit ellopott. Az üzlet alkalmazottja a tolvaj után szaladt, és megpróbálta visszaszerezni az édességet, azonban a férfi ekkor a boltos nőt többször ököllel megütötte, és megrugdosta. Az ütésektől az eladó földre esett, a férfi pedig elmenekült a helyszínről.

Az erzsébetvárosi nyomozók a lefoglalt kamerafelvételek elemzését követően megállapították, hogy az elkövető a rablás után egy közelben lévő autó utasteréből is megpróbált kitépni egy érintőképernyős autórádiót, azonban azt nem tudta kivenni, így csak a benne lévő adathordozót lopta el.  

A felvételen a nyomozók az elkövető társaságában egy másik férfit is láttak, majd a széleskörű adatgyűjtés és tanúkutatás során beazonosították a kamerafelvételen szereplő férfit, és a rablás feltételezett elkövetőjét, a 18 éves R. Richárdot. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai vidéki lakásukról előállították mindkét férfit. A kerületi nyomozók az eljárás során megállapították, hogy a rablás feltételezett elkövetője mellett lévő férfi a bűncselekmények elkövetésében nem vett részt, sőt R. Richárd május 9-én reggel ismerősét is bántalmazta és megfenyegette, melynek hatására ismerőse átadta neki a mobiltelefonját. 

A nyomozók R. Richárdot kétrendbeli rablás bűntett, valamint lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. ​​

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.