Egyedi azonosító jellel élt vissza

2019. 12. 23., h - 14:39
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A dunaföldvári rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 36 éves lajosmizsei férfival szemben folytattak, mert úgy közlekedett, hogy a teherautó pótkocsiján nem az eredeti rendszám volt felszerelve.

A Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal munkatársai ellenőriztek egy pótkocsis járműszerelvényt Dunaföldváron, amikor szabálytalanságokat tapasztaltak, ezért kérték a rendőrök segítségét. Az egyenruhások a helyszínen megállapították, hogy a pótkocsi alvázszáma nem egyezik meg a sofőr által bemutatott forgalmi engedélyben szereplő alvázszámmal. A rendőrök a vontatmány rendszámát a helyszínen lefoglalták.

Az ügyben a Dunaföldvári Rendőrőrsön indítottak büntetőeljárást egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az eset kapcsán a teherautó vezetőjét, egy 36 éves lajosmizsei férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki elismerte, hogy úgy közlekedett a járművel, hogy a pótkocsira másik rendszámot helyeztek fel.

Az ügyben a dunaföldvári rendőrök befejezték a szükséges eljárási cselekményeket, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Buszbaleset az M1-es autópályán

A bal pályatesten a belső és külső sávot a helyszíni szemle idejére lezárták, a leálló sávban rendőri irányítás mellett halad a forgalom.