Elfogatóparancsot adta ki ellene

2022. 05. 13., p - 08:00
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autókból lopott pénztárcákat a férfi; a zalaegerszegi rendőrök őrizetbe vették.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, még 2021. augusztus 29-én délután, hogy Zalaegerszegen egy Avashegy utcai pincébe egy fehér maszkot viselő férfi bement. A kocsikulcsot elvitte, majd az ott parkoló gépjárműből elvett több, mint 200 ezer forintot, és a slusszkulcsot visszatette a helyére, míg a pince tulajdonosa a kertben tevékenykedett. Mindezt egy kamera rögzítette.

Ezt követően még három esetben tettek bejelentést. Egyik alkalommal egy személygépkocsiból vette ki a pénztárcát, benne okmányokkal, majd nem messze az autótól el is dobta, és nem vitt el belőle semmit. Másik esetben Zalaegerszegen a Kisfaludy hegyen szintén egy gépjárműből akart kivenni egy pénztárcát, de a tulajdonos tetten érte, és a férfi elfutott. Harmadik bejelentést 2022. április 10-én tették a rendőrségre, miszerint Petőhenyén egy gépjárműből elvitte a pénztárcát benne 95 ezer forinttal.

Az egyenruhások azonosították a bűncselekményekkel gyanúsítható férfit, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A zalaegerszegi rendőrök 2022. május 11-én elfogták a 48 éves Nagyberkiben élő férfit, majd két rendbeli lopás vétség, egy rendbeli lopás vétség kísérlete, valamint egy rendbeli lopás bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.