Emberölés kísérlet miatt nyomoznak a rendőrök

2020. 04. 09., cs - 10:01
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 54 éves férfi meggyújtotta egy családi ház ajtaját, majd az ott lakókat magukra hagyva lakására távozott.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság emberölés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 54 éves bujáki lakos ellen.

A férfi 2019. október 12-én éjjel – egy korábbi konfliktus miatt – ismerőse bujáki családi házához ment, a kerítésen átmászott, és a magával vitt gázolajat a lakás bejárati ajtajára locsolta, meggyújtotta, majd otthonába távozott.  Az ingatlanban alvó nő észrevette a tüzet, azt – még mielőtt az a ház belsejébe is elterjedt volna – eloltották, így a házban tartózkodó öt személy közül senki nem sérült meg.

A széles körű nyomozás során beszerzett adatok, szakértői vélemények alapján megállapítást nyert, hogy a férfi megalapozottan gyanúsítható emberölés bűntett kísérlet elkövetésével, a nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!