Gépjárműfeltörők rendőrkézen

2017. 10. 05., cs - 08:57
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálaton kívüli csornai rendőrök fogtak el egy győri párt, akik egy parkoló gépjárművet akartak feltörni.

Két szolgálaton kívüli rendőr vette észre, hogy 2017. október 3-án 13 óra 10 perckor, a csornai temető előtt egy férfi és egy nő megpróbálják egy ott parkoló autó ajtaját kinyitni. A rendőrök arra figyeltek fel, amint a páros - Sz. Tibor 49 éves győri lakos és 36 éves felesége - a gépkocsi bal oldali első ajtajának zárjába egy speciálisan erre kialakított fém eszközt dugott be, amivel azt megrongálták. A két autófeltörőt cselekményük közben a rendőrök tetten érték, a helyszínen elfogták és a Csornai Rendőrkapitányságra előállították.

 

A rendőrkapitányságon a nyomozók a férfit és a nőt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként kihallgatták, majd 2017. október 4-én előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!