Haragosa autóját rongálta meg

2021. 05. 29., szo - 07:00
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A székesfehérvári nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a fülei férfival szemben.

Garázdaság vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Székesfehérvári Rendőrkapitányság egy 46 éves fülei lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2021. március 27-én este Fülén, a Petőfi Sándor utcában összeszólalkozott egy másik férfival, majd a haragosa udvaráról távozva felkapott egy baltát, amivel az ingatlan előtt, az utcán parkoló autó szélvédőjét szándékosan megrongálta, majd a fejszét visszadobta az udvarra. A gyanúsított kihallgatása során elismerte tettét, amit megbánt. A sértett kárát megtérítette.

A nyomozók a napokban befejezték az ügy vizsgálatát, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek. 

.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Az apa, a fia és az elfogás

A rendőrök elkapták és őrizetbe vették azt az edelényi férfit és a fiát, akik kábítószernek minősülő kristályt árultak vevőkörüknek, köztük fiatalkorúaknak is.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.