Kábítószergyanús anyagok a sofőrnél

2019. 03. 19., k - 07:09
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök kábítószer birtoklása miatt fogtak el egy 30 éves helybéli férfit.

A rendőrök Csornán, egy benzinkút mögötti úton ellenőrizték egy Győr felől, Sopron irányába közlekedő személygépkocsi vezetőjét. Az intézkedés során átvizsgálták a járművet és a sofőr ruházatát, amelynek során a jármű egyik ülésén alufóliába csomagolt kábítószergyanús növényi származékra, a férfi nadrágjának zsebében pedig újabb kábítószergyanús növényi származékot, valamint két kábítószergyanús tablettát tartalmazó alufólia csomagokra bukkantak. Az intézkedők a 30 éves F. Tamást a rendőrkapitányságra előállították, ahol a vele szemben alkalmazott drogteszt pozitív értéket mutatott. A csornai férfit a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tábor a bűn ellen

Első ránézésre vízparti nyári tábor. Alaposabb vizsgálat után kiderül, a rendőrség társadalomban betöltött szerepének átfogó, gyakorlati közvetítése tizenéveseknek.

 

Kutyák és lovak a nyílt napon

Gyerekzsivajtól és kutyaugatástól volt hangos május 28–29-én a nyílt nap Dunakeszin, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ telephelyén.

 

Forgalmas Paks

Paks az 50 ezer lakost számláló járás központja.

 

Szépkorúak az utakon

A Pest megyei zsaruk ezúttal a korosabb, aktív sofőrökkel vették végig elméleti és gyakorlati programon életkor és járművezetés összefüggéseit, ezzel is rámutatva a bizton­ságos közlekedés egyik kívánalmára: az önismeret fontosságára.

 

Felismeri?

A monori rendőrök a lakosság segítségét kérik egy lopás feltételezett elkövetőjének azonosításához.