Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütötte el

2018. 03. 09., p - 12:29
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zártak a balatonfüredi rendőrök egy közlekedési baleset miatt indított nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 43 éves külföldi állampolgárságú férfi 2017. szeptember 16-án 17 óra 13 perckor gépkocsival közlekedett a 71-es számú főúton Balatonudvari irányából Zánka irányába. A sofőr egy kijelölt gyalogos-átkelőhelynél nem biztosított elsőbbséget az ott áthaladó idős férfinak, akit elütött. A baleset következtében a gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett, majd a kórházba szállítást követő három nap múlva elhunyt.

A járművezető ellen a közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.

baleset


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.